Retro Zenei Rovat

Ez a rovat (…höm-höm, szóval retro rovat, ebből lett a név, mármint a két szó összevonásából, de megtoldva egy plusz „t” betűvel, így kapva a „watt” végződést, ami szerintem még inkább sugallja a rovat zenei attitűdét - az író) :) azért jött létre, hogy magamnak felelevenítsem a gyermekkorom, tinédzserkorom és húszas éveim kedvenc dalait és ezzel talán közelebb hozzam hozzád, kedves olvasó a ma már retro muzsikának számító 80-as, 90-es, esetleg 2000-es vagy ne talántán az 50-es, 60-as évek slágereit. Slágerek, a szó nem elcsépelt és „be a fülön, ki a könyökön” megbélyegzéssel, hanem olyan számomra klasszikussá vált dalokkal, amelyek valamiért irtó kedvesek a számomra, a rock, pop, illetve rap műfajaiból…

RUN DMC: Ooh watcha gonna do

Hiszen bármennyire is meglepő, a 90-es évek elején – még jóval a Főnök, vagyis Bruce Springsteen hatása előtt – éltem, haltam az amerikai rap muzsikáért! Olyannyira, hogy minden vasárnap délelőtt, amíg mások a templomba igyekeztek, én buzgón siettem a majdnem 2 utcával fentebb lakó szomszédokhoz, akiknél már volt parabola (!!!) és nézhettem az amerikai Music Television rap műsorát, a Yo!MTV Rap’s-t! Fontos megjegyeznem, hogy mindez 1993-ban volt, amikor nem hogy a parabola, vagy a kábel tv, de a vonalas telefon még ha nem is ismeretlen, de ritka fogalom volt.

Akkor ismerkedtem meg Heavy D. & the Boyz, a Naughty by Nature, a Cypress Hill, Dr.Dre vagy éppen a Run D.M.C stílusával. Ez utóbbi formáció gyakorolta rám a legmélyebb hatást. Mai napig az igazi Old school életérzés ikonikus alakjai, akik közül Run-nak már saját reality show-ja is volt az MTV-n nem is olyan régen! Olyannyira méy hatással voltak rám, hogy a Down with the king c. klipjüket rögzítettem elsőként életemben videóra! Ugyanezen nagylemez másik dala, az „Ooh watcha gonna do” eposz azért volt meghatározó 13 éves koromban, mert ez a dal üvöltött az udvaron a kazettás magnómból, amikor kosaraztam…Nálam ez a Run DMC hisztéria időrendben az MC Hammer és Naughty by Nature őrület közé tehető, de mindenképp ezen formációk szellemiségében kezdtem meg középiskolai tanulmányaimat…A történelmet író pillanat pedig tavaly következett be, amikor is Londonban élő Tomi barátom egy Run D.M.C. pólót küldött nekem postán! Így most 30 éves fejjel végre hordhatom egykori (de még mai napig) kedvenceim pólóját…